"Amelyik férfit nem motivál önmaga csiszolása, azt hogyan lehet másokért való küzdelemre, felelősségvállalásra ösztönözni? Aki nem dolgozik a saját javításán, az nem tud a környezete építésén sem."
"Nem kecsegtethetjük magunkat azzal, hogy önmagunkat háttérbe szorítva, csak másokért teszünk és emiatt nincs időnk magunkra. Ha megállunk önmagunk karbantartásában, fejlesztésében, elfogy a kibocsátásunk, a hatásunk is. Ha mi vagyunk a környezetünk fejlődésének felelős motorja, akkor lássuk el magunkat üzemanyaggal. Könnyebb volt ez régen? Vagy csak könnyebbnek mutatták apáink?"
Bedő Imre, Férfiak Klubja
https://www.facebook.com/aferfiakklubja
Ehhez a magam részéről azt tenném hozzá (okulva saját tapasztalataimból is), hogy egy férfinek nem csak az a dolga, hogy elmenjen a munkahelyére, megkeresse a pénzt, és esetleg otthon megszerelje, ami elromlik. Mert így gyorsan elromlik valami más, amit sokkal nehezebb, sőt, egy idő után lehetetlen megszerelni, és amit a megkeresett pénzből sem lehet újra megvenni: a család.
Nem elég a két kezünk munkája, nem ülhetünk le a tévé elé egy üveg sörrel, mint aki jól végezte a dolgát. Gondoskodnunk kell azokról, akik reánk bízattak: a feleségről vagy élettársról, a gyerekekről...
Mert a körülöttünk lévők lelkét, elméjét gondozni legalább olyan fontos feladat, mint a betevőt megkeresni.
Az a férfi, aki nem képes a felesége, élettársa testi és lelki igényeit megérteni, kielégíteni, nehézségeiben támogatni, hibáiban elfogadni, de ugyanakkor folyamatosan motiválni, ösztönözni, fejleszteni, rövid úton el fogja őt veszíteni, és vele együtt a gyerekeit is.
Az a férfi, aki nem tud a gyerekeire hangolódni, őszinte örömmel lenni, odafigyeléssel, lelkesedéssel törődni, együtt játszani, együtt tanulni velük, az később sem tud nekik példát mutatni, támaszuk lenni, és ezt a gyerekei is érezni, és vele éreztetni is fogják, és még ők is eltávolodnak tőle.
Ennek a felismerésnek egyetlen ésszerű és egyértelmű felismeréshez kell vezetnie.
Nekem, férfiként, folyamatosan kell fejlődnöm, többé válnom, lelki és szellemi téren is. Mert ha csak egy pillanatra is azt érzi a társam, hogy mögé kerültem lelki, szellemi téren, többé már nem fog tudni felnézni rám férfiként, és elveszítem őt. Menthetetlenül. Helyrehozhatatlanul.
De ugyanígy testi, szexuális téren is törekednem kell a tökéletességre, az odafigyelésre és odaadásra. Mert ha én nem teszem, majd megteszi más. A számomra jól ismert, mindennapos asszony más férfiak szemében izgalmas, csábító újdonság... Ha én nem tudom már őt így látni, így kívánni, vágyait kielégíteni, elveszítem őt. Menthetetlenül. Helyrehozhatatlanul.
Viszont van ennek egy másik oldala is... Az a társ, aki mellett nem érzek motivációt ezekre, valójában nem az én társam. Mellettem van, de már nem adja meg nekem azt, amit én megérdemlek. Mert nem csak magamat kell, kellene motiválnom... Nem csak magamból kell, kellene merítenem.
Innentől már csak az a kérdés marad: mi volt előbb, a tyúk vagy a tojás? Ki veszítette el előbb a másikat?
Illetve, egy utolsó kérdés... Ki lesz képes felismerni ezt, szembenézni ezzel, és döntést hozni, továbblépni, egy olyan élet felé, ahol jobb lesz nekem, jobb lesz neki, és jobb lesz a gyerekeinknek is?
Kiindulás:
